Kétely...

2009.12.11. 20:40

Igen, kételyeim vannak. Magammal kapcsolatban és Vele kapcsolatban. De NEM a párkapcsolatunkról van szó. Vagyis valamilyen szinten arról is.
Kételkedem magamban, abban, amit nyújtani tudok számára. Félek, hogy idővel esetleg máshol kezd kutatni... Úgy érzem, nem vagyok elég neki. Ő ezt sosem mondja és nem is érezteti velem. Bennem van a baj. Szeretem. Sőt, IMÁDOM és tudom, hogy nála jobb embert sosem választhattam volna társamul. És nem is akarok!
Kétely és félelem ült a szívemre. Félek, hogy elveszíthetem. Félek az űrtől, amit maga után hagyna. Tudom, hogy nem lennék nélküle ugyan az, aki voltam/vagyok. Tudom, hogy szeret, de néha úgy érzem amikor együtt vagyunk, hogy csak testileg van velem, lelkileg nem. Mintha gondolatban másfele járna. És itt nem egy másik nőről beszélek. Úgy érzem, hogy nem tudom már fenn tartani az érdeklődését.

Nem értem, hogy miért jött ez most elő belőlem. Pedig most majdnem ugyan olyan jó minden, mint a legelején. Nagyon jó vele. Szeretek vele lenni. Szeretem nézni, amikor dolgozik, mert mindig találok rajta valami szeretni valót. A puha puszilgatni való pofiját, a nóziját, a rágcsálni való füleit, a puszilgatni való nyakát, a szexuális testét... mindenét... De most akkor miért van az, hogy sírni tudnék, ha rá gondolok? Egyszerűen nem értem... Lehet, hogy téli depim van... Hülye punci vagyok. Ennyi.

Rájöttem, hogy...

2009.12.09. 22:28

..., ha annyit verném a zongora billentyűket, mint a billentyűzetet, akkor profi zongorista lennék...
..., ha rámanősebb lennék, akkor már lenne egy normális székem a cégnél, ami nem esik szét alattam...
... itt a karácsony lassan és még lóf*szt sem vettem senkinek sem...
... mocskosul jófej vagyok...
... bunkókkal dolgozom együtt (tisztelet a kivételnek)...
... nem szabad semmilyen olyan kaját venni, amire az van írva, hogy "blablablaa ízű", mert az úgy szar, ahogy van...
... qrvára unatkozom itthon egyedül...
... szófosásom van.

ÉSKÜLÖNBENISBEKAPHATJAAZÖSSZESKISKÖCSÖG
AKIATESCOBANNEKEMTOLJAABEVÁSÁRLÓKOSARÁT!?

Csak ennyit akartam mondani...


 

Fogj egy búrás olvasólámpát (amit bekapcsolsz) és egy sima snassz papírt (kb. 2x4-5 cm). Szép lassan tépd ketté a papírt a búra alatt. VIGYÁZZ, NEHOGY MEGÉGESD A KEZED AZ ÉGŐVEL!? Láss csodát, olyan lesz, mintha füstölne. Akinek elnyeri a tetszését, az ismételgesse...

A nap legidiótább szava...

2009.12.02. 17:57

KENGURUENZIM.

1 klipp...

2009.11.19. 18:27

Tetszik ez a szám. Olyan merengős, segg rázós. De a klipp nem tetszik, mert köcsög feje van a csajnak...


 

Szerző: Keysha

Szólj hozzá!

Címkék: klipp

süti beállítások módosítása