Tegnap kutakodtam kicsit a neten. Nem volt bennem tiszta a dolog, hogy most a lánykérés és az eljegyzés egy és ugyanazt jelenti-e. HÁT NEM. Az eljegyzést családi körben szokták ülni a lánykérés után valamivel.
Szóval ledumáltam anyut erről az egész szervezkedjünk dologról. Nem lett volna baj vele, ha megkérdezik egyáltalán, hogy akarjuk-e meg ugyebár azért eléggé váratlanul ért minket. Ugyanis mire hazaértünk, már (nélkülünk) eltervezték az egészet.

Némi kiakadás, és mérgelődés után, azért anyu is lenyugodott és érezte, hogy igazunk van és ezt nem így kellett volna. Azóta lett egy kis bűntudata, amit próbálok kinevelni belőle, hiszen ő csak boldoggá akart minket tenni. Büszke ránk. És ez jó érzés. Mindjárt nekem lesz bűntudatom, mert nem hagytam, hogy kiélje magát... : /

Mondtam neki, hogy lesz MAJD eljegyzési buli. Remélhetőleg még a nyáron. És akkor lehet felhajtás is... (Attól függ, hogy találok-e munkát.) Megbeszéltük a Párommal, hogy közösen választjuk ki a gyűrűket és összedobjuk rá a zsét. Tehát ez lesz az 1. közös szerzeményünk. :)
Úgyhogy újra békesség honol kicsiny házunkban. :) Jippiii... :)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.