Immáron 10 éve, hogy meghalt. Mégis fájó sebként él bennem az elvesztése. Ahányszor csak eszembe jut, összeszorul a szívem és a torkom. A világ legjobb, legszebb nagymamája volt.

Daganatos volt... Régóta küszködött betegségével, az orvosok csak hónapokat jósoltak neki. De Ő erős volt és rácáfolt minden szakvéleményre. Istennek hála még évekig megörvendeztetett bennünket a jelenlétével.

Talán amiatt is fáj ennyire a hiánya, mert miután meghalt, a Család széthullot. Sajnos csak az utolsó utáni pillanatban tudatosult mindenkiben, hogy mekkora értéket veszítettünk el.

Hiányzik. Eszméletlenül. Mindig irigykedve hallgatom, amint mások áhítattal beszélnek a nagymamájukról. Én már csak az emlékeimből élek. Egy 10 éves kislány emlékeiből...

Emlékszem rá, hogy mindig Kiki-nek vagy Kincsem-nek szólított. És amikor kézenfogva elvitt magával sétálni, mindig büszkén mutatott be az idős néniknek:
- Milye vagy a Mamának???
- Arany kincse, szeme fénye!

Nyaranta 1 hetet mindig Nála töltöttem. Bár akkor még kicsi voltam és nagyon vártam, hogy leteljen az az 1 hét és jöjjenek értem a Szüleim. Most már mindent megadnék azért, hogy legalább 1 hetet Vele tölthessek... Ahányszor csak eszembe jut, mindig sírhatnékom támad. Olyan nehéz tartanom magam. Olykor nem is sikerül és előtör belőlem és csak csendesen hullatom a könnyeimet.

Ez a poszt Érte szól. Tudom, hogy fentről vigyáz rám, és egyengeti az utamat.
HIÁNYZIK MAMA! SZERETEM NAGYON! :'((


 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.