Artúr és a fenyőfa esete...
2009.12.21. 19:02
Kezdem az elején.
A szüleim elmentek, hogy megvegyék a fenyőfát, amely majd szebbé teszi a karácsonyunkat és segít, hogy kicsit közelebb érezzünk magunkhoz az ünnepet. Mikor haza értek vele, édesapám a terasznak támasztotta azzal az indokkal, hogy az ott jó hely lesz neki, mert ugye repkednek a mínuszok, ezáltal nem potyognak le olyan hamar a tűlevelei.
Jó szándéktól vezérelve, nyugodt szívvel hagyta ott a fát. De ekkor még nem tudhatta, hogy igazából mit is tett, nem foghatta fel tetteinek súlyát...
Vasárnap hűvös reggelre ébredtünk, de ebünk - Artúr - már jelezte, hogy némi táplálékra lenne szüksége a létfenntartáshoz. Édesanyám - aki annyira szívén viseli a sorsát - ételt adott neki, hogy csökkentse éhségérzetét. De miután jóllakott, szörnyű tettel "hálálta" meg a szeretetet, mellyel mindig is körülvettük. Elindult a teraszon és a fenyőfa felé vette az irányt. Tappancsai szörnyű súlyként nehezedtek a szűz hóba keserű nyomot hagyva maguk után.
És ekkor elkövette az elkövethetetlent: LEHÚGYOZTA A FA TETEJÉT. KÉTSZER!
Azóta is fájó sebként él ez a kép az emlékezetemben. Nem tudom hogy teszem túl magam ezen az egészen. Már csak abban reménykedhetem, hogy a jól megszokott, kellemes fenyő illat helyett nem lesz kutyahúgy szag a házban...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ti írtátok...